!!! FIGYELEM !!!
EZT AZ IRAT MINDENKI CSAK A SAJÁT FELELŐSSÉGÉRE OLVASHASSA!
CSAK AZ ERŐS IDEGZETŰEKNEK AJÁNLOTT ÉS VALÓSZÍNŰLEG KÁROS AZ EGÉSZSÉGRE! BÁRMIFÉLE EGYEZÉS VALÓS SZEMÉLYEKKEL VAGY ESEMÉNYEKEL CSAKIS A NEMTOM MŰVE!


LOPÁS (Durva dolgok ezek!)

A következő műsorunk a vakok számára a képújság 666. oldalán feliratozva hallható.
De ez most még nem!

Hello. A nevem, az én nevem Frenk De Bill. Hivatásos profi vagyok, amúgy meg nyomozó. A kollégák csak úgy emlegetnek mint a lángész avagy a veleszületett Frenk. Ha meg látnak az utcán aztat szokják mondani, hogy pont olyan vagyok mint a Melgibson, csak teljesen más. A cégnél dolgozom... Hogy milyen cégnél? Hát a cégnél. Mé, hány a cég van? Apropó, másról beszélek. Szóval ez az egész úgy kezdôdött mint egy rémálom, de aztán sokkal rosszabb lett.
Egy átlagos délutáni napon éjjel kettôkor csengettek az ajtómon. A szomszéd volt az.
- Miszter Bill, nem tudna segíteni? - kérdezte.
- De.
- Akkor jó, jöjjön gyorsan.
- Mondom a nevem De. Miszter De Bill. És ezt jegyezze meg egyszerre és mindenkorra, mer` lenyomom a szemét, maga barom. - Kiáltottam dühömben.
- Ki.
- Hogyhogy ki, hát maga.
- Mondom ki, mármint kinyomom a szemét, ha már itt tartunk. Nade mostmá segíccsen, mer a Jonny fiú fôbelôtte magát.
- Engem? De hiszen még élek. - Töprengtem el egy pillanatra.
- Úgy értem saját magát. - Világosított fel a szomszédom.
- Ja vagy úgy. Mindjárt gondoltam. - Azzal a lábam közé vettem a nyakam és usgyi, már el is indultunk a Jonny fiú lakása felé. Miután megtettük a két lépést, már ott is voltunk.
A gyakorlott szem rögtön megállapította, hogy itt valami történt. De vajon mi? Rövid vizsgálódás után rájöttem, hogy öngyilok esetének fennforgása került megvalósításra. Minden jel arra utalt, hogy a szegény Jonny fiú lôbe fôtte magát. Ez laikusoknak annyit jelent, hogy nem tudni milyen indíttatásból egy mai napon a Jonny fiú egy 38-as Remmington villanyborotvát szorított az álla alá, mire az kisvártatva elsülvén leszakította a szegény Jonny fiú agyának jókora darabját. Az eset igen rejtélyesnek tűnt elsô nézésre. Eszembe jutott egykori mesterem tanítása. Mindig azt mondta, lassan járj, tovább mész. Szegény mindig mindenhonnan elkésett. De ez most nem lényeges az ügy felderítése szempontjából, csak úgy eszembe jutott.
Hirtelen egy neszre lettem figyelmes a hátam mögül, de aztán már nem törôdtem vele. Inkább tovább folytattam a vizsgálódásaimat a hóttest körül. Ez volt a legforróbb nyom, amin elindulhattam. Sajnos eme kísérletem meghiúsult, mivel a jó szomszéd nem engedett rálépnem a szegény Jonny fiúra. Ekkor valami furcsa késztetéstôl vezérelve a szobát vettem szemügyre. A hosszú évek során kialakult ösztönömre hagyatkoztam, és nem a megérzéseimre, ahogy azt Obi Van tanácsolta. Sose hittem neki, az csak egy hóbortos öreg volt, aki a buckák között lakott, mígnem egy napon a buckák elkergették maguk közül, de ez már egy másik történet.
Közben beesteledett, és én végre megtaláltam a titok nyittyát. Csak a titkot nem találtam sehol, úgyhogy eltettem a nyittyát, hátha jó lesz még valamikor valamire valahol.
Tehát ott tartottam, hogy körülnéztem a szobában. Egy aprócska kis szoba volt, mindössze 80 négyzetméteres. A falakon vadonatúj tapéta, a padló frissen festve, az ablakok... Hoppá, a frissen festett padlón frissen lépett lábnyomok virítottak.
- Valaki járt itt. - Mondtam, csak azért, hogy legyen párbeszéd is közben.
- Úgytűnik. - Válaszolta a szomszéd, hasonló okból mint én.
Az ösztönöm aztat súgta, hogy kövessem a lábnyomokat. Úgy is lett, csak elôbb még elmentem vécére, mer nagyon kellett szarnom. Miután alaposan kitöröltem a seggemet, elindultam a lábnyomokon nyomozati célzatból kifolyólag. Arra már az elején rájöttem, hogy a nyomok ciklikusan ismétlôdve haladnak egy ismeretlen cél felé. Felváltva, hol egy jobbra kanyarodó, hol pedig egy balra kanyarodó lábnyom rajzolata volt kivehetô a földön. Szerintem ez csakis egy kétlábú ember lábnyomai lehetnek. Most joggal kérdezhetnék, hogy ez meg honnan a büdös picsából szedem, de bízzanak a szakmai rutinomban, és fogják be a büdös pofájukat, és ne kérdezgessenek ökörségeket. Arra itt vagyok én.
- Jut eszembe, mikor lesz már húsz perc múlva? - Kérdeztem én.
A nyomok amúgy meg egy kocsmába vezettek engemet. Úgy döntöttem, hogy bemegyek én. Odabent kihalt és csendes volt minden, de a pultnál felfedeztem a kocsmárost. Átverekedtem én magam a tömegen és a fültépô zajban odakiáltottam a csaposnak én.
- Hé maga te barom! Én egy kétlábú tettest keresek te barom. Ön nem tudna segíteni véletlenül te barom.
- Nem bazmeg. Sajnos nem láttam azt az embert aki festéknyomokat hagyva menekült el a tett színhelyérôl bazmeg. Sôt asse tudom, hogy a Hotel Letolba ment a tizennyócas busszal bazmeg. - Válaszolta a csapos és egy hatalmasat fingott rögtön azután, hogy a büfögésére köpött egy métereset, majd megvakarta a tökét és elkezdett unottan fikázni. Ez a látvány egy kicsit felhúzott, úgyhogy egy kávéskanállal kibeleztem a tulajt, majd elindultam a Letol Hotelbe, hogy mekkeressem az emberemet. Sajna a tizennyócas buszt nem találtam, mivelhogy arra nem járt. Hazudott a büdös parasztya, még jó hogy kibeleztem. Elindultam, hogy fogjak egy taxit magamnak, de sajna mind gyorsabb volt mint én. Aztán eszembe jutott, hogy valami fontosat kell megtennem, de aztán elfelejtettem, hogy mi volt az a fontos ami eszembe jutott, hogy meg kell tennem, tehát nem tudtam megtenni azt, ami eszembe jutott, bárhogy is akartam megtenni és bármennyire fontos volt is.
No de ugorjunk elôre egy csöppet a történetben. Két perc múlva még mindig ott álltam a kocsma elôtt és nem történt semmi különös. Fogatam magam és gyalog elmentem a Letol Hotelba. A recepciós egy félszemű vak kínai néger volt, aki nagyon segítôkésznek látszott.
- Figyemá. - Szólítottam meg. - Segíccsémá.
- Jol van de mit en segiteni teneked en tudni bele? - Kérdezte tökéletes magyar kiejtéssel.
- Figyemá, én affelôl érdeklôdenék önnél tisztelt uram, hogy egészen véletlenül nem-e látott kend egy festékes lábnyomokat maga mögött hagyó, gyanús külsejű egyént a becses szállodájukba bejönni a mai nap folyamán tisztelettel?
- Sajnos en lenni van nema, ezert nem ertem amit te mondasz belem oda.
Hát még ilyen rosszindulatú embereket. Gyorsan levágtam a fejét és felmentem a liftel a kettedik emeletre. Azé pont oda mer a kett a szerencsecsillagom. Jó még a harm is, de a kett az sokkal jobb. A szimatom nem csalt, mindig becsületesen játszott. Ellenben megtaláltam a lábnyomok folytatását a lábnyom kettôt. Meglepô módon egy szobába vezetett az útja.
- Te jó ég! - Kiáltottam fel.
A folyosó hosszú volt. Hosszú és keskeny. A keskenységét még csak fokozta, hogy nagyon hosszú is volt. Bár ne lett volna olyan hosszú és keskeny, inkább lehetett volna egy kicsit rövidebb és szélesebb, mennyivel kellemesebb lett volna, és az a szegény csecsemö is meg tudott volna fordulni a vasvillával a mellében, ha szélesebb lett volna az a fránya folyosó és nem olyan hosszú. Amúgy meg annál az ajtónál álltam, amelyikhez a nyomok vezettek. Csak a folyosó ne lett volna olyan hosszú és keskeny. Na mindegy, benyitottam, és amit láttam attól a földbe gyökerezett a lábam. A szobában egy kurva sötét volt. De olyan sötét volt szegény, hogy azé nem tudott telefonálni, mert kereste a kötôjelet a számlapon.
- Elnézést hölgyem bazmeg. Tegyed má odébb magát. - Kiáltottam rá dühösen.
- Perszehogyne, Frenk. Ahogy kívánod te csigavakond. - Szólt vissza Lüszi.
Jól ismertem Lüszit, még a zárdából. Fiatal apáca volt én meg fiatal pap. Aztán egy szép napon nem történt köztünk semmi. Azóta is gyakran eszembe jut az a nap, ami örökre megváltoztatta mindkettônk sorsát. Ô elment bányásznak én pedig beálltam a zuhany alá, mer nagyon leizzadtam. Aztán többé nem találkoztunk.
- Oh Lüszi, hát te itt? Mi újság, hogy ityeg a fityeg?
- Oh Frenk, még mindig le tudsz venni a lábamról, pláne ha fizetsz is érte. - Vigyorgott kélyesen rám a rohadt kurvája.
- Oh Lüszi, kabbeafaszom. - Vágtam rá merészen.
- Oh Frenk, de fasz vagy bazmeg. - Vágta rá kedvesen Lüszi.
- Oh Lüszi, mennyapicsába. - Mondtam és elmentem a picsába.
Azóta se láttam többet Lüszit, hálistennek. Határozott céllal fogtam ismét neki a nyomozásnak. Az volt az elképzelésem, hogy a végere járok az ügynek. Ehez azonban segítségre volt szükségem, mégpedig...
Elhatároztam, hogy felhívom és megkérem, hogy segítsen az ügyben. Már régebben is dolgoztunk együtt, de akkor nem ezen az ügyön. Az az ügy egészen más volt mint a mostani úgyhogy nem is érdemes róla beszélni. Remélem ez nem lesz akadálya az együttműködésünknek. Egyébként a telefonszáma 555-2300, csak ha valakit érdekel. És legvégül itt a neve: Elvis Persely. Igen, ô az. Bármilyen meglepô is.
Szóval fel is hívtam, de sajna nem találtam meg, ígyhát nem segíthetett ebben a dologban. De sebaj. Majd talán ô segít. Sebaj Józsi bácsi sokszor kihúzott már a bajból. Vele csak az volt a problem, hogy százkét éves volt, és vastüdôvel lélegzett. Amúgy igen jó szimata volt az efféle bűntényekhez. Fel is vázoltam neki az esetet, a körülményeket, és ô megígérte, hogy szól, ha megtud valamit. Nem is kellett sokáig várnom a válaszra, mert másnap csörgött a telefonom. Téves hívás volt, de egy percel a hívás után megjelent nálam Józsi bá kishúga és egy nagyon fontos részletre hívta fel a figyelmemet, miszerint nem néztem át a hulla zsebeit. Nos ez volt hát a kulcs az eset megoldásához. Hálám jeléül elcsavartam a hugi fejét pontosan 274 fokkal kelet felé. Sose bíztam benne, talán a borostás álla, vagy a 220 centis magassága miatt, nem is tudom. Elindultam hát a hullaházba.
- Ó, hogy az a kurva gecis faszú barom állat anyád, aki kiszart te húgyagyú takonypicsa. - montam egy arra haladó járókelônek, aki véletlenül túl közel jött és a mocskos kezével megérintette az én eredeti tevebôr jakómat. A várt hatás nem maradt el. Kisvártatva megtudtam, hogy hogy néz ki belülrôl a segglyukam. Aztán miután kihúztam a fejemet a seggembôl, folytattam az utamat, mint a mi sem történt volna. Az sem zavart különösebben, hogy véres szarcsimbókok lógnak a fülemen mint parittya, és hogy 20 méterrôl érezni a bűzt, amit a fejem kibocsájtott. Betértem a legközelebbi illatszerüzletbe és a maradék pénzemen vettem 3 liter pacsulit. Miután megmosakodtam a kölnivel és már élô ember nem volt a környezetemben aki kibírta volna a szagomat, semmi akadálya nem volt, hogy bejussak a hullaházba. Amint beléptem a halottkém állta el az utamat. Ô bezzeg jól bírta a szagomat annál is inkább mert halott volt. Egy döglött 007-es, félautomata, hangtompítós, megkímélt állapotban eladó. Érdeklôdni lehet.
Szeretem a hullaházat, mindig is szerettem és örökké szeretni is fogom. Ó, drága hullaház, olyan csodálatos érzés benned lenni. Az a nyugalom és csönd, ami körülvesz, az oly csodás. És az a sok rothadó hulla, ahogy tocsognak a hullalében, olyan étvágygerjesztô. Persze csak amikor nem működik a hűtô, és én igen gyakran teszek róla, hogy ne működjön. Különben, még a gatyám is rámenne a macskám kajájára. Így meg kicuppantok egy szemet, vagy kettôt, vagy hármat-négyet, ötöthatothetethétet, és már meg is van a vacsi mindkettônknek.
- Hé, Dzsekk. - Szólított meg valami a sötétbôl.
- Mivan ?
- Mennyi az idô ? - Kérdezte a valami a sötétbôl.
- Háromnegyed múlt tizenöt percel kettô. - Feleltem.
- Azajó. - Mormolta a valami a sötétbôl.
- Ki vagy te ?
- Én egy valami vagyok a sötétbôl.
- Azajó. - Mormoltam. - Neme tood véletlenül, hogy hol van a szegény Jonny fiú hullája ?
- Dehogy nem.
- Kár. - Mondtam, és elindultam megkeresni. Ekkor azonban a valami a sötétbôl elindult felém. A rémülettôl mozdulni sem tudtam. Aztán rámborult a sötétség. Húsz év múlva tértem magamhoz egy kórházi ágyban, ahol közölték, hogy kómában feküdtem az elmúlt években, mert rámdôlt egy betongerenda. Azt is mondták, hogy baleset volt, de valami miatt nemigazán hittem el.
Idôközben az idô közben megváltozott. Minden idegen idegen volt számomra. Azelött is, csak most méginkább. Sose gondoltam, hogy ez megtörténhet velem. A világ megváltozott, én meg maradtam az a fasz, aki voltam. Ezért aztán egy szép napon, tegnap felakasztottam magam. Gondoltam szétnezek a túlvilágon, hátha találok ott valami érdekeset.
Hipp-hopp a menyország kapujához értem ahol szent Petya állta utamat.
- Szasz Petya! - köszöntöttem illendôen.
- Hellóka Frenkibébi. - köszönt vissza a nagy öreg. - Mi újság a földön?
- Hogy-hogy mi újság ? - Néztem rá értetlenül.
- Tood az a helyzet, hogy húsz éve te vagy az elsô hulla ideát. Valamilyen megmagyarázhatatlan okból az emberek nem patkolnak el egy ideje, úgy naggyából pont húsz éve.
- Mi a picsa ?! - ráncoltam föl a homlokomat. - Ezek szerint valami furcsa dolog történhetett a földön. Figyemá` Petya. Nekem vissza kéne mennem megnézni, hogy mi van.
- Jóvan, akkor visszamész. Hoppá, de akkor az hogy lehet, hogy te meg bírtál halni, más meg nem. Ezt is ki kell derítened.
- Jóvan, majd kiderítem.
- Oké. Akkor jóvan.
Azzal eltűnt elôlem, én meg a lakásomban találtam magam. Az volt csak a bökkenô, hogy idôközben mások költöztek a házamba, és igen furcsának találták a megjelenésemet, annál is inkább mert a semmibôl tűntem elô. Elôször azt hitték, hogy én vagyok a megváltô, de miután jobban megnéztek, rájöttek, hogy ez lehetetlen.
- Negola kukk devdzsi kukk vuldegger kukk. - mondta a családfô. Nekem pedig valahogy nagyon ismerôsen hangzottak a szavai annak ellenére, hogy egy kukkot sem értettem belôle. A többi viszont egészen biztosan azt jelentette, hogy nem tetszik neki a képem, úgyhogy meghúztam magam. Sajnos ezzel sem lett jobb a helyzetem, sôt egy hétig kellet borogatni a húzódásomat. A legjobbnak láttam, ha iszonyú sebességgel elhúzok onnan a picsába, hiszen az ottlakók is ezt tanácsolták volna, ha megkérdeztem volna, hogy mit csináljak. Meg kellett tudnom, hogy mi okozza a tömeges életbenmaradást idestova húsz éve. Az ügy mihamarabbi felderítése miatt megkérdeztem egy járókelôt:
- Elnézést, Önmaga hány éves ?
- Minusz 28, de miért kérdezi ?
- Hát csak mert itt... Micsoda, minusz huszonnyolc ? De hiszen ez lehetetlen!
- Ugyan, éppen ellenkezôleg.
- Neltetehel ze nezsih ed ?
- Nem úgy értettem. Lehetséges. Hiszen mindenki tudja hogy...
Ebben a pillanatban azonban ismét sötétség borult rám. Kissé má kezdett elegem lenni ezekbôl a rövidzárlatokból. Úgy éreztem ideje lenne lezárni az ügyet, csak elôbb meg kellett várni, hogy kivilágosodjon. Vajon mit akarhatott mondani az a fickó. Sajnos ezt már sosem tudom meg. Vagy mégis, ugyanis kiderült, hogy csak egy elszabadult ballonkabát volt az ami a fejemre borulva sötétséget okozott. Miután megszabadultam a buroktól megkértem az ipsét, hogy világosítson fel arról. hogy mi folyik itt a földön.
- Szóval, mióta az a faszkalap Frenk De Bill megszerezte a hatalmat a világ fölött, azóta a legtöbb dolog a visszájára fordult. Az emberek nem halnak meg, mert az életkoruk negatív. A boltban az árucikkek mellé pénzt kapnak a vásárlók. A bicikliken csak fék van, pedál nincs, mert magától megy mindegyik. De még sorolhatnám a dolgokat, amik megváltoztak, de nem fogom. Hát te meg honnan a picsából kerültél ide, hogy ilyeneket kérdezel ?
- Hát ôszintén szólva majdnem onnan. De engedje meg, hogy bemutatkozzam. Frenk De Bill vagyok.
- Nabazmeg. - mondta az ipse, oszt a kezembe nyomott egy könyvet. A címe: Hogyan tanulmányozzuk a ragadozó vadállatokat a természetes környezetükben közvetlen közelrôl? Írta: G. Münkhousen. No, ennek fele se tréfa, gondoltam. A másik fele sem volt az, ígyhát nem is veszôdtem vele tovább. Valahogy az volt az érzésem, hogy ez a fickó meg akart szabadulni tôlem. De vajh miért? Ez csak egy költôi kérdés, úgyhogy senki se válaszoljon rá.
- Hogy a ménkű csapjon bele.
Ez a mondat Ispán bácsi szájából nyert megvalósulást. Az oka pedig az lehetett, hogy egy furcsa kis szerkezet nem akart engedelmeskedni az akaratának.
- Áh, én má nagyon unom ezt a szarságot. Mostmá valami másról kéne írni, mer ez a sztori befulladt. - Mondta Nemtom, aki épp most, éppen ezeket a szavakat írja bele a számítógépbe. Ezek után fent említett egyén keze tördelése közben elgondolkodott az élet értelmén, de sajnos nem tudott rájönni az igazságra, mert az odaát van. Ígyhát aztán odaát az ablak elé és kitekintett a sötétbe. Bízott benne, hogy megleshet valamit az igazságból, de csalódnia kellett. Lófaszt se látott. Szép is lett volna, ha odakünn egy nagy suvickos lófasz lebegett volna, fényével megvilágítva a környezô házakat. Hú de trágár gyerek ez a Nemtomka, kapja be a faszomat.
A zene meg csak szólt, szüntelen. De kit érdekel ez? Meglepô módon ebben a pillanatban csöngettek az ajtón, de ez nem igaz. A csöngôn csöngettek, mert az ajtó nem csöng. No elég az hozzá, hogy egy áramkört zárva egy kis fém pöcök gyorsan rezegve ütögessen egy nagyobb fém tálkát. Nemtom ki nyitotta az ajtót ki. Sajnos az ajtó elôtt Frenk állt.
- De hiszen ez lehetetlen. - mondta megrôkönyödve Nemtom.
- Egyáltalán nem az. - felelte Frenk. - Hiszen a filmeken is minden lehetséges, még Zsanklódvandám is szerepelhet mindenféle szerepekben. De hogy miért pont ôt mondtam, azt csak a jó is... jó is hogy mondtam, mert így legalább.
- Ezt nem nagyon értem.
- Hát én sem, de mit csináljak, ha belezavarodtam a mondatba, meg amúgy sem volt semmi mondanivalóm. Node most már térjünk rá arra, ami miatt idejöttem.
- Yó.
- Szóval azt szeretném, ha nem irkálnál több ijen hüjeséget fojton-fojvást mert felyfályást kapok ettôl a sok süketeléstôl.
- Figyelj! Asztat írok, amit akarok, nem? És se te, se senki más ezen a földön nem kényszeríthet rá, hogy elmenjek Lorénnal a bálba.
- Bocsika, de ez nem a te szöveged.
- Oszt? Nem oszt, nem szoroz, hogy mit írok, legföljebb nem küldöm el halivúdba a Játékoshegy Pistának, hogy csináljon belôle filmet.
- Na jó. Akkor én is. Vuditájm, vuditájm, krossz de júeszéj, vuditájm, vuditájm, ééééj.
- Fasza.
- Jaaa.
Eközben egészen máshol egészen más dolgok történnek, de ez az egész minket egész egyszerűen nem egészen érdekel. Egészében véve azonban egészen másként festene a dolog, ha nem egészen egy egész éven belül az egész világ teljes egészében egész egyszerűen egészen kipusztulna. Ha nem egészen egyértelmű ez az egész, akkor az egész családoddal együtt egész egyszerűen fordulj föl. Egészségedre.
- Olvassa még valaki ezt a szart, vagy csak én koptatom itt a billentyűket? - kérdezte.
- Kicsoda? - kérdezett vissza.
- De ki? - akadékoskodott.
- Én is azt szeretném megtudni, hogy ki? - vágott vissza.
- Puff! - lôtte fôbe magát.
- De ki? - kérdezte újfennt, de már nem válaszolhatott senki, mert fôbe vót lövôdve agyilag.
Egyébként szövegileg mi a szar folyik itt? Most nézem csak, hogy az a címe, hogy Lopás. De mé? Fasz se tuggya. (Már megint ez a trágár szöveg! - Szerk. megj.)
- No azt üzenem a a szerkesztônek, hogy ha nem teccik a szabájzat akkor jöjjön ide, oszt nyajja ki a nagy büdös valagamat. Nyald ki faszikám! - mondta.
- Már megint kezdi. - szólt az agyilag fôbelövôdött, és most még fôbbe lôtte magát.
Egy sárga zongorabillentyű szaladt át az úton, miközben a fűszálak tétován vakarództak Jenôke tüdôgümôi átellenben. Ez a mondat avantgárd. És valószínűleg nem jelent semmit. Mert hogy is nézne ki az például hogy:
- Egy sárga zongorabillentyű szaladt át az úton, miközben a fűszálak tétován vakarództak Jenôke tüdôgümôi átellenben tanárúrnak tisztelettel jelentem, az osztáj léccáma huszonnyóc, nem hiányzik senki.
Á, ez tiszta hülyeség lenne. Vegyük úgy, hogy nem is írtam le. És senki se merjen visszapillantani és mégegyszer elolvasni azt a mondatot. Na azé!
És csak azért is elolvastad mégegyszer! Vagy nem? Dehogynem. Ha mégegyszer elolvasod megvakulsz! Nem hiszed? Na prábáld ki! Oszt majd lesheted a lukon.
Miután mindenki rájött, hogy csak blöfföltem, folytassuk talán egy klasszikus zenemű elemzésével. Vegyük például a Huppiblue Smurfikék c. drawfilm zenéjének boncolgatásából kifolyólag.
- Szerintem az kurvajó.
- Szerintem is.
- Igen, igen, még!
- Ez meg ki vót?
- Emberek, ha nem írjátok oda, hogy ki mondta amit mondott, akkor az olvasók össze fognak abajogni... gabajogni... gajabodni... gabajbodni.
- Szerintem az kurvajó. - monda az egyik.
- Szerintem is. - mondta a másik.
- Igen, igen, még! - mondta a harmadik.
- Ez meg ki vót? - kérdezte a negyedik.
- Mosmá jobb. - mondta az aki az elôbb azt mondta, hogy - Emberek, ha nem írjátok oda, hogy ki mondta amit mondott, akkor az olvasók össze fognak abajogni... gabajogni... gajabodni... gabajbodni.
És most a várva várt reklám. Egy kisbaba feje jelenik meg, de az arca nem látszik a fején levô nadrágpelenkától. Azé elfolytott hangon megszólal:
- Peti vagyok, és a taknyom és a nyálam egybefolyik. De amióta felfedeztem az új Libeleereszt, azóta ismét jól érzem magam, még azokon a napokon is, amikor általában nem érzem igazán jól magamat.
A Libeleereszt a kutatócsoportunk által kifejlesztett drájv ív fedôrétegnek köszönhetôen a taknyot és a nyálat gyorsan a betét belsejébe vezeti, de ugyanakkor megakadájozza annak visszaszivárgását.
Az új Libeleereszt elônye még a hagyományos nadrágpelenkakkal szemben, hogy miután a baba felsô részénél elhasználódott, még a baba alsóbb fertájainál is eredményesen alkalmazható. (Nesze neked takonypicsa! Szerk. megj.)
- Gyere mami, nyomd el a tiktot. Elég egy tiktok és egész nap friss a leheled. Kapja be Ön is a magnumot és húzza meg bátran a ravaszt. Érezze a bűz átható erejét. A Pervoll szar nyakat ad. Viszont, ha nagyobb lefedettségre vágyik, álljon be a Rules arca alá.
Ezzel véget is ért a reklámozás. Na de mosmá mit írjak? Közhely, közhely, közhely.
- Már megint ezek a közhelyek. - hördült fel Frenk. - Na, mi van, már mindenki aszitte, hogy megszűntem? De hisz én vagyok a fôszereplôdô.
Frenk felvette a kalapját és letette a székre. Ha nem lettem volna elég világos akkor kifejtem bôvebben (gy.k.). Frenk felvette A FÖLDRÔL a kalapját és letette a székre. Egyébként azé került a földre, mert Mellgibzon lelökte.
- Ha mégegyszer hozzáérsz, megöllek. - szólt oda Melnek Frenk.
- No tisztázzunk valamit. Én Asztráliábul gyüttem, oszt ott az a szokás, hogy ha valaki halálosilag megfenyeget, akkor egy hirtelen mozdulattal kitépjük az illetô szűvét, oszt odadobjuk a kutyáknak konc. - felelte Mellgibzon.
- No akkor én is mondanék valamit. Szerbusz! - azzal odébbált.
- Sajnos mennem kell, mert a Braveheart forgatása után egyre többször jön rám a HASCSIKARÁS. - azzal ô is eloldalgott. (Ej de ígényes szó vót ez, a teremburáját! - Szerk. megj.)
- Na, elment ez a barom. - ballagott vissza Frenk. - Remélem nem pályázik a szerepemre. A múltkor is vót egy ürge, aki igencsak nehezen halt meg. Valami Dzson, meg Lén vót a neve, vagy mi? Figyelj má! Te, te barom, aki magad elé bámulsz mint egy birka. Ezt most te olvasod! Szóval aztat akarom mondani, hogy ha má unod, akkor csak szójjá, oszt abbahagyom. Nyugodtan mondjad hangosan, hogy mostmá elég legyen, oszt nem lesz több betű. Látom nem hiszel nekem. Te nem az a fajta vagy, akit csak úgy meg lehet szivatni. Nem, téged nem.
Ebben a pillanatban Frenk agyvérzést kapott és meghalt. A temetésérôl késôbb intézkednek. A fejfájára a következô felirat vésték: I. B. Bekk
- De nem is haltam meg, bebe! - kiáltott ki hirtelen a buxusból Frenk. - Csak megnéztem az élelmiszerbolt, hogy nyitva van-e, mer akatam venni egy kis sajt, meg inni hozzá egy üveg szprájt, ti meg kapjátok be a faszt. Sok hülye, még olvasni se tud. Hát engem hogy lehet összekeverni Mr. Bekkkel. Igor Borisz Bekk országos cimborám vót, sajnálom is hogy meghalt, hogy bassza meg a kurva annyát a szemét állat, hát nem ellopta a kocsimat. Ja, nem Igor, hanem az a rohadék odakint az utcán.
Azzal uccu neki, Frenk kirohant az utcán. Valaki, ki tuggya? A következô részbôl megtudhatjuk, hogy ki orvlôtte le Kennedy elnököt. Addig is várják a folytatást amíg meg nem haltak.
- Állj vagy lövök! - kiáltotta Frenk a kocsija után, mire az nem állt meg. Frenk elôvette a fegyverét, a járókelôk pedig ettôl megilyedve, ki hanyatt, ki homlok, kiki pedig az elsô emeletre menekült szana vagy szét.
- Ez már több mint gyanús. - morphondírozott magában Frenk.
- Valaki mindig keresztbe tesz nekem. Ha ez így megy tovább, akkor hova tovább? Sose derítem ki, hogy mi történt a szegény Jonny fiúval.
Ebben a pillanatban Frenk felült az ágyán. Csodálkozva pillantott körül. Vajon mindezt csak álmodta volna? Ekkor valaki csöngetett, mint már oly soxor. Frenk kinyitotta a szemét. Az elôszobában feküdt a földön, véres fejjel, ami mellékesen iszonyúan fight is nekije.
- De hiszen mindezt csak álmodtam! - kiáltott fel Frenk meglepetten.
Feltápaszkodott és elindult ajtót nyitni, amikor is kopogtak az ajtón.
Frenk megállította a videót, amin a saját történetét nézte és kicsoszogott az elôszobába ajtót nyitni. Résnyire nyitotta már az ajtót, mikor az hirtelen bevágódott, az ô feje pedig a falbabevágódott, minek eredményeként ájultan, és vérzô fejjel terült el a földön, az elôszobában.
Frenk hirtelen felült az ágyban.
- Hú de rosszat álmodtam! - dünnyögte és kezével a szörnyen fájó és véres fejét masszírozta. Ekkor kopogtak az ajtón ezért Frenk megállította a videót, amin a saját történetét nézte és kicsoszogott ajtót nyitni.
Csak azért nem tudta kinyitni az ajtót, mert a következô másodpercben megsemmisült a világegyetem és vele együtt az ajtó is, amit Frenk ki akart nyitni, aki ugyancsak megsemmisült, természetesen. De akkor vajon ez a történet hogyan keletkezett, hiszen senki sem tudta elmesélni, hogy mi történt, mert mindenki megsemmisült. De akkor nem is olvashatja senki eztet, mert nincs senki aki olvashatná eztet, mert mindenki megsemmisült, még az is aki eztet most írja, úgyhogy eztet nem is írhatja senki, mert az is meg van semmisülôdve.
De az is lehet, hogy amit eddig leírtam az nem igaz. (Especially for Rules! - Szerk. megj.)
Egyébként Frenk nem semmisülôdött meg a világegyetemmel, mert akkor éppen szabadságon volt. Csak akkor jött rá, hogy mi történt, amikor vissza akart menni dolgozni a tésztagyárba, vagyishogy a téglagyárba, mert ott dolgozott egyébként. Arcára kiült a nagy D betű, mikor is ott lebegett a négy semmi közelplén, azazhogy a nagy semmi közepén, ej de sok a helyesírási hiba mán ebbe a szövegbe. Szóval ottan vót Ô egyedül, oszt nagyon unatkozott, úgyhogy megteremtette a világot. Egyébként körülbelül egy hétig tartott neki a semmibül valamit csinálni, de úgy elfáradt, hogy utána elment nyugdíjba, a teremtô titulusát pedig átadta Obi Van Benn Kenobinak, akit egyébként régebben Szabó Kenobinak hívtak csak átnevezôdött, és aki egyébként sokkal inkább nézett ki teremtônek, mint Frenk, aki egyébként néger volt és hajszál híjján kopasz is.
A nyugdíjas évei szarul indultak, mer elütötte a vonat. Nem, ez így nem helyes nyelvtanilag. Szóval elütötte a vonatot. Egyébként sok mást is elütött. Elütötte az idôt, a delet, elcsapta a hasát, a villamost nem volt nála, megcsapta a szomszéd ásóját és a szomszéd fiát. És mindez azért történt, mert nem ette meg a spenót kiskorában, és mert sokáig nézte a tévét amikor a szülei nem voltak otthon, és meglátta a Svarcenberger fa száját tátva nézte. (Remélem a gyengébb idegzetűek nem olvassák ezt a szart. - Szerk. megj) (Nem hát, mert már az elején agyvérzést kaptak. - Író megj.)
- Idefigyeljémá te író genny! - kiáltott Frenk. - Hát írjad má le aztat, amikor én felmásztam a Niagara.
Frenkre hirtelen ráesett egy versenyzongora. Senki sem érti, hogy ez hogyan történhetett, de az biztos, hogy nem az író bosszújáról van szó, amiért Frenk beszólt neki és gennynek nevezte.
Közben beesteledett. A nap delelÔre hágott, a csillagok ragyogtak, az égen sűrű gomolyfelhôk úsztak. Na persze ez mind-mind más részén történt a földnek.
Frenk kimászott a zongora alól és elgondolkozott, hogy tulajdonképpen vagy legfeljebb mégsem. Egy alak közeledett a távolból. Ideért.
- Engem úgy hívnak hogy az én nevem az én vagyok a Szabó Kenobinak hívnak engemet. - mondta Szabó Kenobi.
- Naésaztán? - csodálkozott el alaposan Frenk.
- El kell jönnöd velem az élelmiszerüzletbe, és meg kell ismerned az ernyôt. Jó ideje már mióta ellopatódott, és csak te vagy képes rá, hogy visszaszerezzed a sötét oldalról.
- Most egyet tisztázzunk. Az ernyôjét kellene visszaszereznem, vagy a sötét?
- Nagyon humoros gyerek vagy te Frenk baszki. Csak vigyázz, nehogy elcsússzál egy banán.
- Na és mi a fizettség.
- Tizenkét forint ötven fillér.
- Tizenhárom?
- Rendben, legyen tizenhárom.
- Áll az alku. - dörzsölgette össze a kezét Frenk. Iszonyú jó üzletet csinált. Hiszen csak besétál az élelmiszerüzletbe és elhozza az ernyôt és máris mehet havajra üdülni abból a rengeteg pénzbôl.
Frenk hirtelen ott termett az élelmiszerüzletnél. Megcélozta a bejáratot mert az ösztöne azt súgta, hogy ott juthat be a legkönnyebben. Nohiszen nem sok hasznát vette az ösztönének, mert annyit még magától is tudott, hogy a bejáraton lehet a legkönnyebben bejutni valahová. Hú de egy pocsék ösztöne volt. Ezen kellôképpen fel is idegesedett, és bôsz ábrázattal lépett be az élelmiszerüzletbe.
- Jónapot kívánok az élelmiszerüzlet minden kedves dolgozójának és az élelmiszerüzletben vásárló minden kedves vásárlónak. Nagyon teccik nekem ez az élelmiszerüzlet, fôleg azért mert ilyen hosszú neve van és így jobban telik a lap. Amúgy nekem speciel egy ernyôre lenne szükségem alássan.
- Nyeh, ne pöcs vagy bame. Mer ez élelmiszerüzlet, itten nincs ernyô, Ernô. - köpte oda Frenknek az élelmiszerüzleti eladó srác.
- Na idefigyeljé má te élelmiszerbolti eladó srác. Oppardon, élelmiszerüzleti eladó srác. Most direct kedves és udvarias akartam lenni, mert a nyálas olvasó asziszi, hogy én egy kutúr állatlan barom vagyok, erre most te meg ideköpöd nekem ezt a trágár mondat? Hát mondok én neked valamit faszikám...
De már nem tudta befejezni a mondat, mert az élelmiszerüzleti eladó srác egy sörétes puskát nyomott a homlokához a Frenknek.
- Ha nem sorolsz fel most azonnal 66 li végű szót, akkor meghúzom a ravaszt. - fenyegetôzött az élelmiszerüzleti eladó srác.
- 1. krumpli 2. sámli 3. hokedli 4. partedli 5. kifli 6. vurstli 7. virsli 8. rumli 9. nokedli 10. cetli 11. dakszli 12. mopszli 13. prézli 14. knédli 15. nudli 16. puli 17. buli 18. bili 19. pemzli 20. pertli 21. Pali 22. Lili 23. Juli 24. mázli 25. bicikli 26. simli 27. Cili 28. kurbli 29. fangli 30. fástli 31. troli 32. trotyli 33. csúzli 34. svindli 35. vádli 36. muskátli 37. vinkli 38. kuli 39. ferbli 40. stikli 41. muszkli 42. Vili 43. Lali 44. dili 45. tricikli 46. pukkedli 47. cetli 48. trampli 49. cucli 50. ribizli 51. bóvli 52. csali 53. csili 54. cvikli 55. kamásli 56. kégli 57. müzli 58. pakli 59. papundekli 60. pracli 61. rigli 62. smirgli 63. spicli 64. stampedli 65. stopli 66. Wally.
- Hát sajnálom, de a Wally az nem is jó mert szerintem pontos jével kell írni: Wajj.
- Ez hüje. - mondta Frenk és a következô pillanatban a ravasz meghúzódott az élelmiszerbolti eladó srác által. Oppardon élelmiszerüzleti eladó srác által, újfennt elnézést kérek a nyelvbotlásért.
Aztán nem történt semmi. A puska ugyanis nem volt megtöltve. Viszont Frenk olyan ideges lett, hogy szikrákat szórt a szeme és sűrű gôz áramlott ki mindkét fülén. Tisztára úgy nézett ki mint egy gôzmozdony. Már csak annál is inkább, mert mint tudjuk Frenk fekete volt, ha valaki már elfelejtette volna és gondolataiban egy fehér férfi személyesítette volna már meg egy ideje Frenket.
Az élelmiszerüzleti eladó srác, oppardon élelmiszerbolti eladó srác, ja nem, mégiscsak az élelmiszerüzleti eladó srác, már teljesen meg vagyok zavarodva, szóval az élelmiszerüzleti eladó srác, látva a szikrákat és gondolván, hogy az élelmiszerüzlet lángra lobbanhat általuk, fogott egy vödör vizet, amely éppen ott volt mellette véletlenül, és leöntötte velel nyakonöntötte a Frenket. A víz hatására Frenk megvált a fekete színétôl, amit egy pár oldallal ezelôtt, egy bizinyos incidens következtében egy segg belsejében öltött magára, és újra elôbukkant a hófehér bôre.
- Hát mégsem vagyok fekete. - örvendezett Frenk mikor meglátta magát a tükörben. - De jó. Gyanús is volt, hogy az arcom fekete, a kezem meg fehér. Ki gondolta volna? Ellenben ha mégegyszer meghallom, hogy élelmiszerüzleti eladó srác, akkor kiirtom a családomat, és ezt vehetik fenyegetésnek is!
Az élelmiszerüzleti eladó srác kifejezte részvétét Frenknek a családja temetésén. Szép temetés volt. Ott volt Frenk egész családja. Az anyja, az apja, a testvére, a testvére felesége,az apja testvére, az anyja apja, az apja feleségének a fia. Ja nem, az Frenk. Modjuk ô is ott volt, csak ô a sír szélén állt és nem a sírban. A többiek is csak azért álltak a sírban, mert úgy jobban elfértek, mint fekve, egymás hegyén-hátán.
- Lófaszt! - jegyezte meg Otta Olafson az alkalomhoz nem igazán illendôn. Otta Olafson volt az utolsó finn góré a placcon, és valószínültig nem teccet neki, hogy a temetéssel megzavarták területének arhitektúráját.
- Hogyan? - kérdezett vissza bambán Frenk.
- Mielött beleméjjednétek a beszélgetésbe Frenk, megtennéd, hogy leszállsz rólam? - kérte nyöszörögve Bamba De Luna a hol költök trágársága. (Ez hülyeség és ráadásul értelmetlen is. - Szerk. megj.)
- Tudod mit, rohadjál meg ott ahol vagy! - kiáltott rá Frenk.
- Én még mindig itt. - válaszolta Otta Olafson. - Tudod Frenk az a baj ezzel a te ügyeddel, hogy már régen elfelejtetted, hogy mit is akartál kideríteni.
- Ez alávaló rágalom és szemenszedett hazugság! És különben is már régóta tudom, hogy a vak házvezetônô volt az aki kileste a béna inast, ahogy felmaszik a tetôre és a kéményen leereszkedve megfolytja a fejetlen Dzsoni fiút. És erre akár mérget is vehecc. - Azzal átnyújtott Olafsonnak egy valódinak tűnô receptet.
- Mingyá beszarok. - Mondta Nemtom és kisietett kakilni. Elég sokáig volt kinn, mert a kaka nem akart lemenni és vagy háromszor le kellett húzni, de meg akkor se ment le, ezért egy vövör vízzel kellett egy lökést adni neki és csak akkor ment le. Ennek nem sok köze volt a történethez, de a háttér jobb megértéséhez elengedhetetlenül fontos tényezôként szerepel.
- Nos, kedves Wacconom, mit is deríthetünk ki eme csekély fontosságú eseménybôl. - tette fel eme kérdést Serlokholmsz.
- Megállapíthatjuk, hogy Nemtoméknak tartályos vécéjük van, ami egyszerre csak egy bizonyos mennyiségű vizet zúdíthat a szarra. A tüzetesebb szemlélôdô azt is észreveheti, hogy Nemtom lágyat szart, mert ha kemény lett volna a végbéltermék, akkor nem tapad le és a víz könnyen leviszi, ha viszont fos lett volna, akkor a víz szét áztatja és lesodorja. Aztán még kiderülhet, hogy a Nemtom megnézi a szart, de nem azé, hogy gyönyörködjön benne, mint a Rules, hanem, hogy ne hagyjon maga után undorító, gusztustalan és bűzlô csomagot, amitôl más, ha meglátja és megérzi, kihánnya a belét. - felelte Waccon.
- Nagyon ügyes, kedves Wacconom, nagyon ügyes. Egy valami azonban elkerülte a figyelmét. Csak azt nem tudom, hogy mi. - mondta Holmsz.
Ekkor megvilágosodott Frenknek. Az igazsághoz hozzátartozik az is, hogy mindenki másnak is, mert reggel lett. (Hú de pocsék szöveg. Poén má sose lesz bazmeg? - Szerk. megj.)
Frenk hazasétált. Otthon már várta Szabó Kenobi. Mialatt Frenk nem volt otthon, Kenobi kitakarított, kimosta a szennyest, és vacsorát fôzött.
- Mire véljem ezt? - horkant föl Frenk mikor belépett.
- Mire háromig számolok. - poénkodott Kenobi. (Tessék, poén. - Író megj.)
- Na jó. Vacsorázzunk. Engem az se zavar, hogy délelôtt tíz múlt negyed kilenc. De elôbb még fel kel hívnom valakit. - mondta Frenk és odalépett a kaputelefonhoz.
- Hé Lüszi, gyere fel! - szólt bele a kagylóba.
- Ez azt jelenti, hogy hármasban vacsorázunk? - kérdezte morcosan Kenobi.
- Nem, ez azt jelenti, hogy hé Lüszi, gyere fel. - válaszolt Frenk.
Idôközben Lüszi felért három Frenkkel is. Na persze csak szépségben és nem észben. Ész dolgában Frenk verhetetlen volt. Annyi esze volt, hogy ha csak egy kevéssel több lett volna akkor már elképzelhetetlenül sok esze lett volna.
Amikor Lüszi megjelent az ajtóban, a két férfinek elakadt a lélegzete. Lüszin nem volt semmi. Különös. Hellyel kínálták:
- Tessék kedves Lüszi, vegyél helyet. - kínálgatta Kenobi.
- Óh, nagyon köszönöm, de már helyettem. - mosojgott Lüszi.
- Helyes. - mondta Frenk.
- Óh, köszönöm, nagyon kedves. - köszönte meg a bókot Lüszi.
- Frenk, de billeg ez az asztal! - kiáltott Kenobi.
- Hát perszehogy billeg, hiszen. - válaszolta Frenk.
Ekkor nyílt az ajtó és egy tolókocsis alak jelent meg, mögötte a szolgája, a szolga elôtt pedig egy tolókocsis alak.
- Johann, kérem toljon be. - szólalt meg a tolókocsis.
Johann fanyar arckifejezéssel tett eleget gazdája kérésének és befosott.
- Óh, nem, nem Johann, én úgy értettem, hogy a szobába toljon be.
Erre Johan belépett a szobába és ismét belefosott a fosába. A tolókocsis jobbnak látta, ha saját maga veszi kezébe az ügyet és könnyed mozdulattal lökve magát begördült a szobába, ahol már eléggé elviselhetetlenné vált a levegô.
- Uraim, ha megtennék, hogy kinyitják az ablakokat, maga pedig Johann, jobb lesz ha odalenn várakozik a ház elôtt.
- Jajj, de jó. Jajj, de jó. - örvendezett Johann.
- Most meg minek örül? - kérdezte a tolókocsis.
- Hát, hogy jobb leszek, ha lenn várok önre, uram. - felelte derűs arcal Johann és kisietett az ajtón. A tolókocsis fancsali képet vágott és megrázta a fejét.
- Kérem nézzék el neki, gyerekkorában a fejére esett egy zongora. - magyarázta a tolókocsis.
- Nahát, de érdekes. Velem is ugyanez történt a tegnapelôtti héten. - eztet a Frenk mondta.
- Figyeljé má te négykerekű. Oszt ki vagy te? - tudakolta Lüszi.
- Ha megengedik bemutatkozom. A nevem...
- Hé, hé, hé! Ki mondta, hogy megengedjük? - kiáltott rá Kenobi. - De azé jól sejtette, mert szerintem megengedjük, igaz fiúk-lányok?
- Igen, igen, még! - sikoltozott Lüszi.
- Há még jóhogy! - felelte Frenk.
- Szóval nekem van nevem. - kezdte a tolókocsis.
- Na nemá. Ijjen hülyeséget se hallottam má még régen. - kötöszködött Kenobi.
- De, de, pedig ez így van. És most meg fogom mondani a nevemet. - folytatta a tolókocsis.
- Árulkodós majom! Ott mászik a falon! - csúfolódott Lüszi.
- Nade kérem! Hogy merészel csúfolódni velem? Tudja, hogy ki vagyok én? - horkant fel a tolókocsis.
- Honnan tudnám, hiszen még be se mutatkozott. - felelte Lüszi.
- Há mer nem haggyák az embert kibontakozni, maguk idióták.
- Micsoda? Mit képzel maga? Hát magának még neve sincs, akkor meg hogy képzeli hogy leidiótáz minket. - azzal Frenk kidobta a nyitott ablakon a tolókocsist a tolókocsijával együtt. A szerencsétlen éppen az odalenn várakozó Johann fejére esett, ami az eset után úgy nézett ki mint egy dinnye, amin áthaladt egy teherautó. Nem volt éppen gusztusos látvány, de azé annyira nem volt undorító, mint a legyes sülttakonypüré véres gennyben, vagy mint a gyomorsavval átitatott lapított pondrólárvás szemgolyó. Ezek sokkal undorítóbbak.
Nyugaton gomolyfelhôk gyülekeztek baljós elôjellel, keleten pedig nem.
- Takarodj! - kiáltotta a varázsló kezét az égre emelve.
A nap eltakaródott. A felhôk egyre sűrűbbek és egyre gomolyabbak lettek. Itt valami történni fog. Látszott a varázsló arcán, hogy készül valamire.
- S! - kiáltott ismét és az esô eleredt.
Egy jókedvű madár szállt arra, hátán egy fémrobot ült, aki a hóna alatt egy keleti táblás játékot szorongatott.
- Vidám sason vas end gó! - kiáltott a varázsló. Ez egy kiabálós varázsló volt. Egy zajos csodaparipa.
Sztrizsgonyiclinkonovcsics Kálmán egy teljesen hétköznapi ember volt egészen addig, amíg nem találkozott a varázslóval. Sajnos a korabeli hírügynökségek nem számoltak be errôl a bizonyos nagy találkozásról, ezért senki sem tudja, hogy mi történt Sztrizsgonyiclinkonovcsics Kálmánnal.
- Mikulás! - kiáltott megint a varázsló.
- A fejed, ha rászarok, bazmeg. - kiáltott vissza Frenk. - Fejezd má be a kiabálást, bazmeg!
A varázsló megszeppent. Eddig még senki se mert vele így beszélni ezért arra a következtetésre jutott, hogy Frenk is egy olyan nagy varázsló mint ô.
- Te is varázsló vagy? - kérdezte meglepôen csendesen.
- Ahhát!- felelte Frenk.
- Hol? - kérdezte a varázsló, aki másodállásban ásványgyűjtô volt.
- Hú de egy hülye varázsló vagy te.
- Hehe, csak vicceltem. Kezdjük elôlrôl, mert látom, te egy komoly ember vagy. Szóval te is varázsló vagy?
- Ahhát!
- Mit?
Frenk színt váltott. A feje felvette a vörös árnyalatot, ere kidagadtak, szemei könnybe lábadt.
- Jó, jó, megint csak vicceltem. - védekezett a varázsló. - Tehát te is varázsló vagy?
- Az hát! - ordította Frenk mint állat.
- Melyik? Az ott? - kérdezte csodálkozva a varázsló és egy alaktalan alakra mutatott.
Frenket megütötte a Guta, azonban Frenk olyan ideges volt, hogy visszaütött és laposra verte Gutát. Azt hiszem senkinek se kell bemutatni Guta Harit, a világbajnok boxolót. Ezerkilencszázhetvenegyben ô volt a cipôpucolás világbajnoka, és mellesleg Frenk orrán Gután kívül senki se mert csúfolódni, mert abban az idôben Guta még sokkal erôsebb volt, mint Frenk, aki ráadásul akkor még meg sem volt születôdve kvázi. Azonban ez most már a múlté, mert Guta kiterült mint egy tehénlepény. Frenk meg is ilyedett, neme esett valami súlyos baja általa Gutának. De biza kipurcant.
- A fene egye meg. - sopánkodott Frenk.
A fene megjelent és látszott rajta, hogy éhes.
- Kérsz egy Harit? - kérdezte Frenk a fenét Frenk, Kenobi.
- Joszti, de jó! Sok kaja! - örvendezett a fene.
- Fene! Jó dolgod van! Igaz-e? - élcelôdött Frenk.
- Tudom. - válaszolt a fene.
- Ahan, a fene tuggya! - állapította meg a varázsló.
- Fene jó kedved van varázsló! - szólt Frenk.
- Igen. - vigyorgott teli szájjal a fene.
- A fenébe már ezzel. - kiáltott Frenk.
- Köszönöm, már jól laktam. - mondta a fene.
- A francba. - mormolta Frenk.
- Én nem vagyok éhes. - szólalt meg Franc Cafka.
- Ez meg ki a franc? - kérdezte Kenobi.
- Hát én. - válszolta Cafka.
- Na még ki jelenik meg hirtelen a semmibôl belepofázva a többiek ...? - tette fel a kérdést Frenk.
- Elnézést, én Tedet keresem. - szólt közbe Yolee néni aki közvetlenül Youthka néni mellett lakott Bronxban.
- Ki a franc az a Ted? - kérdezte a fene.
- Yó lenne, ha leszállnának rólam, Yoe? - morgolódott Cafka.
- Melyik Tedet? A nagy Tedet vagy a kis Tedet? - kérdezte Kenobi.
- A testedet, édes. - felelte Yolee néne. - Hah, hah, de jó poén.
- Na akkor ha ilyen vicces teccik lenni, akkor jobb lesz akkor, ha el teccik akkor húzni innen a bÜdös picsába a Teddel együtt.
- Teddel? - kérdete Yolee néni aki egészen véletlenül éppen egy ezrest húzott elô a pénztárcájából.
- Dehogy teszem. Engem nem lehet megvesztegetni. - válaszolta Kenobi.
- Bocsesz, de nem engem keresnek? - szólalt meg Ted.
- Keresett a halál! - mondta Kenobi.
- Nem is kerestem. - mondta erre a halál.
- Hát ez nem igaz. Akit kiejtek a számon az mind megjelenik. - mérgelôdött Kenobi. - Csak azt ne mondjam, hogy az isten bassza meg.
Hopp, itt sajnos begyűrte a videó a szalagot, úgyhogy ez a rész a feledés homályába vész. (Még szerencse. - Szerk. megj)
Még szerencse, hogy volt egy másolatom, így megtudhatjuk, hogy mi történt ezután. (Neeeeeeeeee ! - Szerk. megj)
Nos hát az történt, hogy isten tanácstalanul nézett le a földre, hogy ki volt az aki ilyet kért tôle, mert eddig csak olyanokat kértek, hogy segítsen az embereken, vagy verjen meg valakit, de hogy erôszakosan némileg közösüljön is, az elég durva dolognak tűnt. Isten öreg volt már és rövidlátó, így nem látta, hogy ki volt az akitôl elhangzott az óhaj, meg ráadásul kezdôdött a Dallasz a tévében ígyhát annyiban hagyta a dolgot és visszacammogott a szobájába és leült a kedvenc karosszékébe, ölbe vette kedvenc macskáját, kezében a kedvenc távirányítójával, - amivel egyébként a világot is irányította - kikereste a megfelelô csatornát a tévéjén - természetesen égi csatornákról van szó, nem hétköznapi földi csatornákról - és belemelyedt az aktuális sorozat eseményeibe. Ezidô alatt a földön háborúk dúltak és hiába könyörögtek az emberek az istenhez segítségért, ô pont a Dallaszt nézte, és nem hallotta meg a fohászokat. És mivel a tévében egyre több a sorozat, a teremtô egyre kevesebb könyörgést hall meg. Így jártunk.
- Phü, ezt megúsztam. - sóhajtott fel Kenobi. - De mostmár mindenki pusztuljon innen. A fene menjen a fenébe, a varázsló tűnjön el, a halál menjen a pokolba, a franc egye meg magát, Yolee néni menjen és nézze meg, hogy Youthka néni otthon van-e, te pedig Ted, tedd el magad holnapra.
- Okesz, és bocsesz a zavarásé. - kért bocsánatot a zavarásé Ted.
Frenknek eszébe jutott egy fontos dolog.
- Most arra gondolok, hogy egy fontos dolog. - mondta. - Furcsa, hogy pont most és pont ez jutott eszembe. Lehet, hogy ez kapcsolatban van az üggyel, amin már idestova dolgozom. Ezzel az üggyel csak a baj van. Úgy láccik, hogy az ember csak üggyel-bajjal boldogulhat. Már elég rég dolgozok ezen az ügyön és még semmi konkrét dolgot nem sikerült kiderítenem. Ezen változtatni kell. - azzal elindult nyomozni.
Már vagy hét órája nyomozott, de mégy egyik se talált semmit. Szar reklámórák voltak. Pedig úgy reklámozták, hogy ezek az órák mindent tudnak. Nem tudtak ezek szart se, nemhogy nyomozni. Szar lehet, ha valakinek semmi se jön össze. Úgy érzi, hogy szart se ér az élete. És így érzett ezekben pillanatokban Frenk is.
- Aki megmondja, hogy eddig hányszor hangzott el az, hogy szar, az nem nyer szart se. - mondta be hangosan a hangosbemondó.
- Sokszor gondolkozom olyan dolgokon, amelyek vagy nem engem nem érdekelnek, vagy másokat, de ettôl függetlenül lehet, hogy mégis nagyon fontosnak bizonyulhatnának bizonyos helyzetekben, ha alaposabban megvizsgálnánk mindazt, ami ezen dolgok alapos vizsgálata alapján a tudomásunkra jutó dolgok legalaposabb vizsgálatával kapcsolatban felmerülhet azokban, akik nem veszik a fáradságot, hogy e dolgokat nagyon alaposan megvizsgálják minden olyan szempontból, ami a legteljesebb mértékben szolgálná az ilyen dolgok megértéséhez szükséges tényezôk megismerésének folyamatából következô következtetések összességének tényszerű leírását, és az ezzel összefüggô, elhanyagolhatatlan szabályok felismerésének szükségességét, az egyéni vélemények és gondolatok mihamarabbi pontosításával együtt megfogalmazható logikai szabályszerűségek meghatározását, amivel csak azon kérdésekre nyerhetünk megnyugtató választ, amelyeket egy szükségszerűen bonyolult és mégis leegyszerűsített formában tettünk fel csak azért, hogy a legfontosabb és legsokoldalúbb emberi értékek elsajátításához segítséget kapjunk, vagy akár adjunk olyanoknak, akik nem képesek saját erejükbôl felemelkedni azon szintre, ami szükségeltetik a tudományos élet feljlesztésének elôremozdításához, még akkor is, ha ezt a nemes célt, bizonyos egyéntôl nem függô tényezôk késztetik megalkuvásra, de nem tudják teljesen elnyomni azt a felsôbbrendű kollektív tudatszintet, mely sokkal inkább személyes vélemények következtében alakul olyanra, amilyenre a társadalom fejlôdése alakítja és amilyenre a társadalom alakul általa, segítve a közvetett és a közvetlen változások kialakulását a tudományos és gazdasági élet felsôbb köreibôl egyre inkább az alsóbb rétegekbe sodródó felsôközéposztály tagjaiból verbuválódott kutatók munkája folytán a nemzet felemelkedését elôsegítô találmányok létrejöttében, melyek által az életszínvonalban bekövetkezett pozitív irányú változást kompenzálni tudjuk majd abban az idôszakban, amikor a dolgozói réteg egyes csoportjaiból kialakulhat az a társadalmi osztály, mely megváltoztatja és ezzel jobbá teszi a lakosság által használt eszközök kifejlesztését, megalapozva ezzel az új, szebb kor eljövetelét, mielôtt a végsô soron elôre meghatarozott pusztulás következtében mindez feleslegessé és értelemtlenné válna. - gondolkozott hangosan Frenk.
- Szerintem is. - helyeselt Kenobi és örömében levágta a nagyujját. Ömlött is a vér, rendesen, de csak sikerült bepólyáznia, így nem vérzett el.
- Nahát, miszter Kenobi, de szép pólya van. - csodálkozott a hirtelen felbukkanó varázsló és elôhúzott egy bélelt madzagot.
- Mi az, telefonál? - kérdezte Kenobi.
- Á, dehogy. - felelte a varázsló és elgondolkozott, vajon Kenobi hogyan is értette ezt a kérdést. - Na, mingyá jövök, csak átszaladok a bótba. Vagy inkább csak átsétálok, mert ebben az esôs idôben nem akarom összecsapni magamat.
- Persze, azt már úgyis megtették a szüleid. - cinkelôdött Frenk.
- Na megálj csak, mostmá lesz nemulass. - azzal anyókává változtatta Frenket.
- Helló Frenk anyó. Vagy hívjalak inkább Frenki néninek? - cinkelôdött Kenobi is.
- Jajj kedveskéim, nem is tudom, úgy meg vagyok zavarodva. Biztos azé, mert a csöcseim a térdemet verdesik. - krákogott Frenk mama.
- No figyeljen öreganyám! - szólt a varázsló. - Ha meg tudja harapni a könyökét, akkor visszaváltoztatom Frenké.
- Misem egyszerűbb ennél édes gyermekem. - mondta Frenk néne, oszt kivette a protkót és rácuppantotta a könyökére.
- Hű, de átbasztál te pöcs. - szitkozódott a varázsló és visszaváltoztatta.
- Frenk, nem gondolod, hogy többet kéne foglalkoznod a nyomozással? - kérdezte Kenobi.
- Minek, így is jól elszórakozok itten. - felelte Frenk. - Oszt kinek hiányzik az a Jonny gyerek. Senkinek. Akkor meg minek strapáljam magamat.
- Akkor má az se érdekel, hogy ki vót a gyilkos?
- Nem hát. Ha tudnám se tennék semmit. Tiszta fölösleges idôpocsékolás.
- Jajj de megnyugodtam. Már aszittem, hogy végül kiderül, hogy én voltam, ami ráadásul igaz is. - örült Kenobi.
- Nocsak. - szólt Frenk és letartóztatólag nézett Kenobira.
- Mért, mit gondoltál, mivel mással lehetett olyan szép egyenesen levágni a fickó fejét, mint egy fényes kardal. Elég volt föltennem a lemezjátszóra a Fényes szelek című kórusművet és már repült is a faszi feje.
- Ugyan, ez hülyeség. Találj ki valami jobbat, mert csökken az olvasói létszám.
- Na akkor most elmondom az igazságot. Tóth Béla verse.
- Ez már jobb volt. Egy halvány mosolynyit megért. De inkább halljuk az igazat.
- Akkor fordítsuk komolyra a szavat, és tárjuk fel a tényeket, mellyekkel bebizonyítom, hogy én vagyok a gyilkos. No, csak kérdezd meg, hogy én vagyok-e a gyilkos és én bebizonyítom, hogy én vagyok.
- Tényleg te vagy a gyilkos?
- Bizony!
- ÁÁÁÁ! Elég! Halljuk a teljes igazságot!
- Azt ki írta?
- Anyád!
- De ô nem írhatta, mer nem is tudik írni.
- Na akkor most mi lesz. Hovatovább hova tovább. Mert ha nem tudod bebizonyítani, hogy te vagy a gyilkos, akkor lecsukatom anyádat, hátha az felfrissíti az emlékezetedet, és kiköhögöd, hogy ki a gyilkos. Világosan beszéltem?
- Jó, jó, beismerem. Én voltam.
- De a bizonyítékok! - tépte a haját Frenk.
És most jutott eszembe, hogy valaminek történnie kell.
- Dehát a galaxis túlsó végén valami iszonyatos történt. Ha elmondanám, hogy mi, akkor mindenki meghalna szívinfarktusban, olyan szörnyű dologról van szó. Én is csak azé éltem túl, mert nem figyeltem oda amikor elmondták nekem. Na ezt jól megúsztuk. - kimondta ezt?
Frenk felült az ágyban, megtörölte verejtékes homlokát és megszólalt.
- Hú de rosszat álmodtam. De mintha ez már egyszer megtörtént volna velem. - azzal visszafeküdt aludni.
- Valami összekeveredett ebben a történetben. - tűnôdött a varázsló. - Nem lehet követni a sztorit.
- Mér, vót sztori is? - kérdezte Kenobi.
- Nem tudom, én csak nemrég értem ide. - felelte a varázsló.
Kedves olvasóink. Sajnálattal közöljük, hogy eme történet folytatása betegség miatt elmarad. A jegyek visszaválthatók, de nem ajánlom.
- Ugyan má, ezt a dumát senki se veszi be, hisz látható, hogy még van egy csomó szöveg ezután is. - mondta a varázsló.
Frenk felébredt, és nagy lendülettel látott hozzá ismét az ügy megoldásához. Úgy döntött, hogy kihallgatja a tanukat. Be is hivatta ôket az irodájába tegnap.
- Modják, látták a Jonny fiú gyilkosát. - kérdezte Frenk.
- Látták a Jonny fiú gyilkosát. - mondták a tanuk.
Frenk értetlenül állt a jelenség elôtt, de mégis újra próbálkozott.
- Szóval szeretném megtudni, hogy hogy nézett ki a tettes. Mongyuk volt-e valami különös ismertetôjele.
- Volt-e valami különös ismertetôjele. - mondták a tanuk. - De maga mért nem mondta?
Frenk érezte, hogy a vér kifolyik a fejébôl, de nem adta fel.
- Mondták már maguknak, hogy faszkalapok.
- Nem is mondtuk, hogy már maguknak, hogy faszkalapok.
Frenk azôrület határán állt.
- Takarodjanak innen. Nem mondom még egyszer. - üvôltötte.
A tanuk értetlenül néztek.
- Mikor mondja, hogy még egyszer? És miért?
A detonáció, amit Frenk fejének felrobbanása okozott, kiröptette a tanukat a világegyetembe. Mindig mondta Fenk apja, hogy ez a Frenk egyszer még jó FEJ LESSZ. (Angolok elônyben. - Szerk. megj.) És mivel így elôre látta fia sorsát, halála után letétbe helyezte a fejét. Frenk fejátültetést kapott.
- Jólvan apafej! Mostmár hazamehecc. - modta a doki, mikor Frenk meggyógyult.
- Dehát most mihez kezdjek, hová menjek? - tanácstalankodott Frenk.
- Van nekem egy jóbarátom...
- Csak egy jó barátja van?
- Nem, sok jó barátom van, de ezek közül az egyik Befo Sean. Most nyitott egy kis boltot. Menj el hozzá, ô majd ad neked munkát, kenyeret.
- És mi a boltjának a neve?
- Befo Shop.
- Gyorsan szaladjon ki a vécére, hátha sikerül kiérni.
- Jajj, ez a bolt neve. Befo Shop.
- Hát ha még sokáig beszélget itt, akkor biztosan.
A doki savanyú arcot vágott és szó nélkül kiment a fejembôl, hogy mit is akartam mondani. Frenk eközben elindult megkeresni a boltot, aminek nem tudta a nevét, és a címét. Szerencsére hamar megtalálta. A bolt elôtt egy kupac gyerek ült.
- Te gyerekek, kell-e neked mese? - rebegte Frenk.
- De! - felelt egy gyerek s egy hevederrel felemelt egy helyes de retkes cserepet. E gyerek eme hevederrel felpergette s elengedte feje felett. Erre eme test messze reppenve leesett s reccsenve szerte hevert.
- Nesze - kezdte Frenk. - "Egyszer decemberben Mehemed elment Debrecenbe, felment egy hegyre, bement egy helyre s lenyelt hetven felest egyhelyben. E helyen emberek ettek, veszekedte s ketten verekedtek. Egy ember felegyenesedett s Mehemeddel kekeckedett. Erre Mehemed felemelte eme embert s rettenetesen elverte. Erre e helyen egyre keveseb ember lett.
- Menj el te seggfej, mert megeszlek!
- Engem, te? Nem mersz te retek! - felelte Mehemed.
- Menjetek el emberek, mert verekednem kell vele!
Erre eme emberek felkerekedtek, sebesen elszeleltek, egy ember meg elkerekezett. Erre kettesben lettek.
- Elmehetsz te tetves, mert nem leszek veled kedves!
- Ne nevettes te retek.
- Gyere, verj meg!
- Menten lekeverek neked egyet.
Ezzel Mehemed lefejelte, beletette egy vederbe, elevenen eltemette, megkent egy szelet kenyeret, megette s elment Mekk Mesterhez Szegedre, mert nem lett ellenfele, kerek perec."
- Hejj, de fene kedves egy mese ez.
- Persze, de el kell fenekeljelek, mert csereped szerte hever.
- Ne tedd! Elseperem szemetemet.
- Je! Vagyis jó! -felelte Frenk. Na jó, akkor mondta.
Elegem lett, mert eme felesleges egyed nem tehet egyebet, el kell felejtse eme kellemetlen, beteges gyermekeket.
- A kurva életbe, de nehez visszatérni a rendes beszédhez. Belebetegszem. - sopánkodott Frenk, majd belépett a boltba és az eladóhoz fordult.
- Jó napot kívánok. Én egy szeretnék munkát és kenyeret dolgozni. - mondta Frenk.
- Hát az attól függ, hogy a kreatív professzionalista konföderációk exluzív ambíciói hozzájárulnak-e a multinacionális tradíciók vertikális dekrétumainak szubjektív deklarációjához? Ezen belül a komplex abszorvenciós kollektívák konszolidációi vajon objektíven internacionalista és transzferens differenciálódást produkálnak-e? Emellett az is kétséges, hogy minden humánum paradox módon diszkvalifikálja-e az univerzális potenciájú aktivitást? És evidencia-e, hogy a pozitív sztereotipikus demokrácia morbid és pesszimista módon relikválja a maximalista szocializmus brutális kommunikációit?
Frenk ahol bejött, ott ment ki. Jobbnak látta, ha valakit megkérdez az utcán, hátha sikerül. Az egyik kukánál éppen két csöves beszélgetett. Frenk úgy döntött, hogy hallgatózik egy cseppet, oszt hátha meghall majd valami fontosat.
- Hesszeled haver azt a túlexponált brazilt, meg azt a lovon száradt szűzkurvát, hogy rágják egymást.
- Lôdd le magad te elmeroggyant tökalsó. Csak túráztatod itt a pofádat oszt majd lesel a lyukon, ha az a masszív beletáraz az arcodba.
- Hát neked se csípte az ész vörösre a szemedet. Nehogy aszidd má, hogy te fingtad a passzát szelet. Megáll bennem a trágya mikor itt vigyorogsz, mint parasztpicsa az angolvécén. Oszt ne idegíjjé, ne zavaríjjá, mer úgyis csak hányni jár belém a lélek.
- Jóvan má te kôagyú gyalogszôrös. Neked meg olyan bukéd van, hogy a kutyák is lepisálnak. Eszed meg annyi, mint békán a szôr. Úgyhogy mostmá dzsesszeljé vissza Tahófalvára te fakofferes, oszt akkor gyere vissza, ha a punci kéket dalol.
- Hogy neked meg a lóbubó adja a beöntést amikor belédköt a gitt. Hát ha rádköpnek sisteregsz te hernyógörény.
- Karimás lófaszt.
No, Frenk ettôl se lett okosabb.

To be continued... vagy nem.